HVG

Még mindig tudok olvasni! - ezt a címet viseli az a tavaly megjelent könyvecske, amely szövegértési feladatokat tartalmaz érettségizők és felnőttek számára. Mindez nem vicc; a kötet szerzői oktatáskutatók. Egyikük Horváth Zsuzsanna, az Országos Közoktatási Intézet vizsgafejlesztő központjának igazgatóhelyettese, aki részt vett a tavalyi országos kompetenciamérésben, amely az összes iskola minden 6., 8. és 10. évfolyamos tanulójánál igyekezett mérni a diákok szövegértését és matematikai típusú képességeit.

Az eredmény lesújtó. A diákok, bár már 12 évesen is rosszul teljesítettek, a szövegértési feladatoknál még ehhez képest is tudtak romlani, az olvasásértelmezésnél legalábbis a 8. évfolyamon gyengébb eredmények születtek, mint a hatodikon (lásd ábránkat a 18. oldalon). A kutatók az értékeléskor az elért pontszámok alapján négy képességszintet határoztak meg. Az alapszintbe kerültek azok, akik csak nagyon egyszerű összefüggéseket tudtak értelmezni, legyen szó matematikáról vagy hétköznapi szövegekről. A 10. évfolyamon szövegértési feladat volt egyebek mellett az, hogy egy villanyszámlaminta alapján meg kellett mondani, ki a fogyasztó, illetve a szolgáltató, matematikából pedig például négy különböző formátumú diagramhoz kellett kiválasztani a megfelelő címet. Aki csak az első képességszintig jutott, vagy még addig sem, az jó eséllyel képtelen ezeket a képességeit a köznapi életben használni, illetve normál ütemben tovább tanulni. Márpedig ebbe a kategóriába került a szövegértésnél a diákok közel egyharmada, matematikából pedig korcsoporttól függően a 35-45 százalékuk.

Az okok csak valószínűsíthetők. A szövegértés 6. évfolyam utáni viszonylagos romlásánál például az, hogy a képességfejlesztésben nagy szerepe lehet az "edzésben maradásnak", vagyis az otthoni szabadidős olvasásnak, hiszen a felmérés szerint azok értették jobban a szövegeket, akiknek a családjánál több volt a könyv. Az sem tisztán iskolaügy, hogy a tanulói teljesítményekben jobbak voltak a dunántúli megyék diákjai, mint a tiszántúliakéi. Általános társadalmi különbségeket jelezhet az is, hogy a 6. és 8. évfolyamon a budapesti és a megyeszékhelyi iskolák viszik a prímet, míg a községiek mindenütt sereghajtók. Ebből kutatók a szülők iskolai végzettségének fontosságára is következtetnek, mivel a falvakban átlagosan alacsonyabb a szülők iskolázottsága, mint a városokban. "A rosszul teljesítők 20-25 százalékánál a családi háttér magyarázhatja az eredményt" - véli Horváth Zsuzsanna, hozzátéve: e korosztálynál az anyák 40 százalékának és az apák 60 százalékának nincs érettségije.

Az eredmények és a következtetések persze csak akkor mérvadók, ha megbízható a felmérés. A 2006-os kompetenciavizsgálatot minden iskolában a helyi tanárok intézték, és bár mindenhol elkészítették, a Sulinova Kht. csak reprezentatív minta alapján bekért tesztlapokat értékelt. Tehát egyes iskoláknál akár eredménytorzító tényező is lehetett, ha az intézmény túlságosan félvállról vette a központi feladatot. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium - mint Arató Gergely államtitkár a HVG-nek elmondta - jövőre már teljes körű feldolgozást és központi ellenőrzést tervez, továbbá azt, hogy a rosszul szereplő intézményeket válságterv elkészítésére és végrehajtására kötelezik. A legutóbbi felmérést mindenesetre hitelesnek tartják a szakértők, és a megbízhatóságot valószínűsíti, hogy 2003-ban, amikor önként jelentkező iskolák tanulóit mérték, nagyjából ugyanilyen eredmények születtek. Hasonló következtetések levonására adott módot továbbá a más módszerrel végzett, a diákok képességeit nemzetközi összehasonlításban mérő 2003-as PISA-vizsgálat is.

Megnyugtatóbb adatokat mutatnak viszont az évismétlőkre vonatkozó statisztikák. Igaz, a képességvizsgálatot és a tudásellenőrzést nem lehet közvetlenül összemérni. Arató Gergely például saját korábbi tanári tapasztalataira is hivatkozva úgy látja, létezik olyan "szóbeliségre épülő" tudás, amely részben pótolhatja az írásbeli képességeket. Az iskoláknál ugyanakkor működhet a "kapsz egy kettest, és felejtsük el egymást" effektus is, vagyis az iskolák egy része akár a színvonal leszállítása árán is végigengedi a gyengén teljesítő diákokat. Mindenesetre a statisztikákból is kiolvasható, hogy a legmagasabb a bukási arány (11-12 százalék) a szakmunkásképzők első évfolyamain, amit a tanulmányi idő végére sikerül átlagosan 1-1,5 százalékra leszorítani.

Az elemzők bizonytalanságai, úgy tűnik, nem ragadtak át a tanügyirányítókra. Jövő évtől egy 2003-as, tehát még Magyar Bálint minisztersége idején született oktatásitörvény-módosítás előírja, hogy 5. és 6. évfolyamon a kötelező óraszám 25-40 százalékában úgynevezett nem szakrendszerű oktatás folyjon. Képességfejlesztés címen így az iskola akár továbbra is oktathat olvasást, igaz, az erre fordított órákat más tárgyaktól kell elvennie. Az iskolában töltendő idő tehát nem nő majd, bár a kimutatások szerint ebben a korcsoportban az OECD-országok között Magyarországon az egyik legkevesebb az éves óraszám. Arra a felvetésre pedig, hogy a képességfejlesztés akár délutáni, szakköri formát is ölthetne, Arató úgy válaszol, hogy az érintett diákok aligha lennének motiváltak ebben. Másrészt, tette hozzá, bár hasonló esetekre gazdagabb országokban sok példa akad, a délutáni órák pluszköltségeit a magyar oktatásügy nem engedheti meg magának.

TÖMÖRY ÁKOS