Cáfolta, hogy más klubokkal egyezkedne José Mourinho, a Bajnokok Ligája-döntős Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője.
Az olasz sajtóban kedden több helyütt is megjelent, hogy a Real Madrid élénken érdeklődik a portugál mester iránt, a La Gazzetta dello Sport című napilap pedig még azt is tudni véli, hogy a milánóiak már új trénert keresnek.
"Egy klubbal sem tárgyaltam, jelenleg csak a bajnoki záróforduló és a BL-döntő jár a fejemben" - jelentette ki Mourinho. Az Inter tömör közleményben tudatta, hogy a sikeredző szerződése 2012-ig szól, és mindenki a soron következő feladatokra koncentrál.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
