Fülöp Márton érdemelte ki a legmagasabb osztályzatot a Manchester Cityből, ám csapata a magyar kapus remek védései ellenére is kikapott az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójából elhalasztott és szerdán bepótolt mérkőzésén, ezzel lemaradt a Bajnokok Ligájáról.
A The Times internetes kiadása szerint a válogatott hálóőr együttese egyik legjobbja volt a Tottenham Hotspur ellen, 7-es osztályzatot kapott, amit rajta kívül még az argentin Carlos Tevez érdemelt ki a Manchester Cityből. A lap beszámolója szerint a Sunderlandtől kölcsönben szereplő Fülöp óriási bravúrt mutatott be, amikor Defoe lövését hárította az 57. percben.
A City éppen legnagyobb riválisától kapott ki, ugyanis a negyedik londoniak sikerükkel négy pontra növelték előnyüket az ötödik manchesteriekkel szemben, s mivel már csak egy forduló van hátra a Premier League-ből, eldőlt, hogy a Chelsea-Manchester United-Arsenal hármas mellett a Tottenham indulhat a legrangosabb európai kupasorozat következő kiírásában.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
