Azok az újságírók vannak igazán veszélyben, akik az oroszországi régiókban élnek, illetve a vidéken vagy például Csecsenföldön zajló eseményekről írnak - mondta a HVG-nek Roman Slejnov, a Novaja Gazeta oknyomozó újságírója, a tavaly meggyilkolt Anna Politkovszkaja munkatársa.

HVG: Nem fél, hogy ön is kolléganője sorsára jut?

R. S.: Az utóbbi tíz évben több mint kétszáz újságíró halt erőszakos halált Oroszországban. A gyilkosságok így már senkit sem lepnek meg, a társadalom fel sem háborodik ezen bűncselekmények miatt, amit az is mutat, hogy a megölt újságírók emlékének szentelt gyűléseken csak pár százan jönnek össze. Egyébként Moszkvában, Oroszország központjában nincs komoly félnivalónk: a hatalom annyira erős és annyira monopolizált, hogy nem foglalkozik igazán azzal, mit írnak az újságok. A bíróságok és a nyomozó hatóságok mind a központi hatalom kezében vannak, ezért semmi sem történik egy-egy leleplező írás megjelenése után. A bűnözők is jól érzik magukat ebben a közegben, hiszen kiváló a kapcsolat a szervezett bűnözés és az állami hivatalnokok között, így mindenki tudja, nem lesz következményük a cikkeknek. Golyók helyett mi inkább vesztegetési ajánlatokkal kerülünk szembe. Az egyik cég 240 ezer dollárt kínált, ha nem írom meg a velük kapcsolatos cikket. Az írás végül megjelent, és - mint látja - még itt vagyok.

HVG: Akkor hol és miért vannak mégis életveszélyben az újságírók?

R. S.: A megölt újságírók döntő többsége a régiókban halt meg, ott, ahol a kis helyi világban vannak belső ellentétek, s megéri elhallgattatni a túl sokat közlő újságírókat. Anna Politkovszkaja is sokat írt az egyik régióról, Csecsenföldről. Anna egyébként azért is volt valódi veszélyben, mert a Nyugat számára az ő cikkei jelentettek alternatív csecsenföldi hírforrást. A kaukázusi köztársaság egyébként mindenképpen különleges térségnek számít, mivel az ottani, több mint egy évtizede háborús körülmények között uralkodó helyi elit kiszámíthatatlanul viselkedik.

HVG: Említette, hogy a hatalom egyre inkább központosítottá válik. Honnan juthatnak még értesülésekhez?

R. S.: Vannak még, akik név nélkül hajlandóak nyilatkozni, ám a csinovnyikok egyre inkább félnek megszólalni. Attól tartanak, hogy azonnal elvesztik állásukat, ha kiderül, tőlük származik egy-egy információ. Névvel szinte már senki sem mer beszélni, a legártatlanabb kérdésekre is rendre elutasítás a felelet. A múltkor például arra nem volt hajlandó senki sem válaszolni, hogy a hatalmi elithez tartozó politikusok gyermekeinek alkalmazása javít-e az adott cég üzleti esélyein.

HVG: Ha ennyire kilátástalan a helyzet, miért vállalják egyesek, hogy írásaikkal akár még az életüket is kockáztassák?

R. S.: A nyugatiak úgy látják, elértük a mélypontot, Oroszországnak nincs sok esélye a demokráciára. Én viszont úgy vélem, még fejlődhetnek a dolgok, van esély a javulásra. Nem szabad elfelejteni, hogy a múlt század húszas éveiben Amerika a gengszterek országa volt, s Nyugat-Európában sem volt mindig a mostanihoz hasonló demokrácia. Mi minden rendelkezésünkre álló eszközzel hozzá akarunk járulni, hogy Oroszországban átláthatóbbá váljanak a dolgok.