Elismerés a kapitánynak, bunkóság, bűnös élvezet – megoszlanak a vélemények arról, hogy van-e létjogosultsága ennek a különös szokásnak. Melyik ország utasai tapsolnak leginkább landolás után, és mit szólnak hozzá a pilóták?
A fizikusok, repülőmérnökök pontosan el tudják mondani az elméleti hátteret, de vannak a néhányan, akik a saját bőrükön is megtapasztalták, mire képes a légnyomáskülönbség.
Egyetemistaként szeretett volna eljutni a barátnőjével Portugáliába, de nem volt pénzük közvetlen járatra jegyet venni. A barátnőjéből azóta a felesége lett, Oliver Dlouhý pedig ma már egy 900 fős cég élén évente millióknak segít megtalálni, hogyan juthatnak el olcsóbban úticéljukhoz. A Kiwi.com alapító-vezérigazgatója arról is beszélt a hvg360-nak, hogyan lett a Ryanairrel folytatott többéves konfliktusukból hirtelen együttműködés, hogyan látja a mesterséges intelligencia szerepét az ügyfélszolgálatok jövőjében, és miért nem érdemes lemondanunk a repülésről a fenntarthatóság jegyében.
Késés esetén az uniós szabályok szerint 250, 400 és 600 euró közötti kártérítést kaphatunk, a késés mértékétől és a repülőút hosszától függően, kérdés, hogy be tudjuk-e hajtani a légitársaságoktól. Ezen felül jó, ha van utasbiztosításunk, amely az ilyen esetekre is kiterjed.