A brit miniszterelnök gyerekek előtt viccelődött ezzel.
Környezetvédelmi sajtótájékoztatót tartott gyerekek előtt Boris Johnson brit miniszterelnök a WWF brit szervezetének vezérigazgatójával, Tanya Steele-lel együtt – számolt be az Independent. Johnson érdekes gondolatot osztott itt meg a közönségével: „az emberek egy részét megetethetnénk az állatokkal” – mondta viccelődve. Johnson hozzátette, hogy emlősök és állatok teszik ki bolygónk „97 százalékát, míg a vadállatoknak csak három százalék maradt”, ezért látta vicces megoldásnak, hogy feletessen néhány embert a ragadozókkal.
A brit miniszterelnök válaszolt a gyerekek kérdéseire is: szerinte a műanyagok újrahasznosítása nem működhet, mint mondta, ez nem megoldás a a globális óceánokat és a tengeri élővilágot fenyegető veszélyekre. Hozzátette, hogy csökkenteni kell a műanyag használatát. A brit Újrahasznosító Egyesület szerint Johnson mondatai kiábrándítóak voltak, „nem tükrözték a kormány politikáját”.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.

Boris Johnson: A magasabb bérek jelentik a kiutat a krízisből
Marbellán nyaral Boris Johnson, szét is szedik miatta
Egyre furcsább az egész történet, ami az Európai Parlamentben megesett Magyar Péterrel: eddig még csak példa sem volt ilyesmire
Az ügy miatt EP-vizsgálat várható, az sem kizárt, hogy valaki belenyúlt az Európai Parlament informatikai rendszerébe.