A globális felmelegedés új kihívások elé állítja a kertészeti ágazatot.
Az átlagoshoz képest 80 százalékkal kevesebb őszibarack terem az idén, miután a tavaszi fagyok jelentős károkat okoztak – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken.
A közleményben idézték Mártonffy Bélát, a NAK Kertészeti és Beszállítóipari Országos Osztályának elnökét, aki elmondta, hogy a globális klímaváltozás komoly kihívást jelent a kertészeti ágazatnak is, fokozottan ellenálló gyümölcsfajták telepítésére lenne szükség.
A szakember szerint a szélsőséges időjárás miatt aktuális lenne újragondolni a nemesítést, inkább a hazai klímához szokott fajtákat kellene bevonni, emellett egy működőképes kataszteri rendszert kell felállítani, a gazdák sikeres termőhely- és fajtaválasztása érdekében.
Az őszibarack éves termése az időjárási körülmények által erősen befolyásolt, ingadozó, általában 16-45 ezer tonna között mozog a NAK összeállítása szerint. Az őszibarack-ültetvények nagyobb hányada Csongrád (1294 hektár), Pest (450 hektár) és Bács-Kiskun (394 hektár) megyékben található. Jelentős termelés folyik még Fejér (128 hektár), Somogy (136 hektár), Szabolcs-Szatmár-Bereg (174 hektár) és Heves (169 hektár) megye területén.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.

Uniós oltalom alá vették a budaörsi őszibarackot
Drágult a zöldborsó, és kisebb területen is termelik
Egyre furcsább az egész történet, ami az Európai Parlamentben megesett Magyar Péterrel: eddig még csak példa sem volt ilyesmire
Az ügy miatt EP-vizsgálat várható, az sem kizárt, hogy valaki belenyúlt az Európai Parlament informatikai rendszerébe.