45 százalékkal kell csökkentenie a szén-dioxid-kibocsátását az olajcégnek egy friss ítélet szerint.
2030-ig 45 százalékkal kell csökkentenie szén-dioxid-kibocsátását a Shell olajvállalatnak, miután a holland bíróság eddig egyedülálló ítéletben kötelezte a céget a párizsi klímaegyezményhez való igazodásra – írja a BBC.
A Shellt a Friends of the Earth környezetvédelmi csoport hat másik szervezettel és 17 ezer holland civillel közösen vitte bíróság elé egy nemzetközi trend részeként: a 2016-ban elfogadott párizsi klímaegyezmény elfogadása óta egyre több cégnek kell jogi vitákkal szembenéznie önkéntes csoportok akciói miatt. A brit–holland olajcég székhelye Hágában van, így a holland bíróság jogerős ítéletet mondhatott ki felette.
A nagyvállalat célkitűzései között jelenleg az a cél szerepel, hogy 2050-re karbon-neutrális legyen, és se a cég, se az ügyfelei ne járuljanak hozzá a globális károsanyag-kibocsátáshoz.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.

Egy kisvárosnyi embert küld el a Shell, miközben klímabarátabb működésre áll át
A villanyautósoknak egyre több keresnivalójuk van a hazai benzinkutakon
Hat év múlva már olcsóbb lehet egy elektromos autó, mint a hagyományos
Egyre furcsább az egész történet, ami az Európai Parlamentben megesett Magyar Péterrel: eddig még csak példa sem volt ilyesmire
Az ügy miatt EP-vizsgálat várható, az sem kizárt, hogy valaki belenyúlt az Európai Parlament informatikai rendszerébe.