A világ legritkább főemlősfaja, a hajnani gibbon egy hímét és egy nőstényét fedezték fel.
Az erdőirtás és az orvvadászat a kihalás szélére sodorta a fajt, amely ma már csak a kínai Hajnan szigeten él vadon. Az 1950-es években kétezerre becsülték a számukat, az 1970-es évekre már csak kevesebb mint tíz maradt belőlük – írta a BBC.
A legutóbbi egyedszámlálás szerint a populációjuk megháromszorozódott, a több mint 30 állat öt különböző családi közösségben él. A törékeny populáció a hongkongi Kadoorie Farm és Botanikus Kert mentőprojektjének több évtizedes munkája nyomán növekedett ekkorát.
A gibbonok arról híresek, hogy ügyesen lendülnek ágról ágra az erdei lombkoronában, miközben hangos kiáltásokkal jelzik területük határait. Az ivarérett példányok hajnalonta duettet énekelnek, hogy összetartozásukat erősítsék.
A helyiek tavaly lettek figyelmesek egy pár kiáltásaira az erdőnek egy olyan részéből, amelyik távol esett a fő populáció területétől. Később meg is figyelték őket, hallották a közös éneküket, ami arra utal, hogy stabil párrá fejlődtek.
A gibbonok családi közösségeket alkotnak, amelyek egy hímből, két nőstényből és fiatal utódaikból áll. Az állatvédők nagy jelentőségűnek tartják egy ötödik aktív pár felfedezését az erdő egy különálló részében; reményeik szerint ez növeli a faj fennmaradásának esélyeit.
A gibbonmentő munka 2003-ban kezdődött: őrjáratokat indítottak, megfigyelték és kutatták a gibbonok viselkedését és életét, valamint több ezer fát ültettek, hogy élelmet és lakóhelyet biztosítsanak nekik.
A világon csaknem húsz gibbonfaj él Észak-Indiától Borneóig, legtöbbjük létét fenyegeti az erdők pusztulása, az illegális vadászatuk és kereskedelmük. Nemrég halt ki két gibbonfaj Kínában, ahol az összes fennmaradt fajt a súlyosan veszélyeztetett kategóriába sorolta a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN).
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.

Tűnnek el a madarak az erdeinkből is
A koronavírus elleni küzdelem árnyékában felgyorsult a trópusi erdők irtása
Egyre furcsább az egész történet, ami az Európai Parlamentben megesett Magyar Péterrel: eddig még csak példa sem volt ilyesmire
Az ügy miatt EP-vizsgálat várható, az sem kizárt, hogy valaki belenyúlt az Európai Parlament informatikai rendszerébe.