A Bartók Béla út és a Tétényi út egyes szakaszain kialakított sávokról várják a közlekedők véleményét.
A koronavírus-járvány idejére ideiglenes kerékpársávok létrehozásáról döntött Karácsony Gergely főpolgármester.
A Bartók Béla úton, a Tétényi úton, az Üllői úton és a Nagykörút egy szakaszán már ki is alakították a sávokat, amelyeket továbbiak követnek majd – olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) honlapján. Azt is jelezték a közleményben, hogy a Budapest Közúttal együtt folyamatosan figyelik a kihasználtságot, és döntenek a szükséges korrekciókról.
Egy kérdéssor megválaszolásával most bárki segíthet eldönteni, hogy a Bartók Béla út, Tétényi út és Lágymányosi utca közötti, valamint a Tétényi út, Etele út és Bartók Béla út közötti szakaszát hogyan alakítsák át.
A kérdéssor itt érhető el. A megjegyzéseket május 31-ig várja a BKK.
A társaság vasárnap közölte, hogy a Villányi úton is kerékpársávokat alakítanak ki; az 1,7 kilométer hosszú szakasz közvetlenül fog csatlakozni a Bartók Béla úti biciklisávokhoz. Az átalakítással az autók által használható forgalmi sávok száma nem csökken.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.

Kiválasztották a magyar kerékpárutak legjobbját
40 ezer forintos támogatást is kaphatnak a fiatalok Erzsébetvárosban kerékpár vásárlására
Egyre furcsább az egész történet, ami az Európai Parlamentben megesett Magyar Péterrel: eddig még csak példa sem volt ilyesmire
Az ügy miatt EP-vizsgálat várható, az sem kizárt, hogy valaki belenyúlt az Európai Parlament informatikai rendszerébe.