A gyerek kirándulás közben lezuhant egy szikláról és a Bondhuselva folyóba esett.
Meghalt egy 13 éves magyar fiú Norvégiában, ahol a családjával nyaralt – írja a norvég VG.
A helyi rendőrség tájékoztatása szerint a család hétfő délelőtt a Bondhuselva folyónál kirándult, a gyerek pedig le akarta fényképezni a tájat, ezért kilépett az ösvény és a folyó közötti sziklára, majd megcsúszott és a mélybe zuhant. A víz azonnal elsodorta a fiút, aki nem sokkal később elmerült.
A mentők a balesetről érkezett bejelentés után bő két órával tudták kiemelni a folyóból. Elmondásuk szerint a gyerek egyik lába egy szikla alá szorult, ami nehezítette a mentést. A fiút ezután kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.
A lap úgy tudja, a fiú szüleit még nem hallgatták ki, kórházban ápolják őket.
