Világ hvg.hu 2022. június. 23. 22:02

Egy szimbolikus gesztussal Ukrajna egy európai bíróság elé idéztetné Oroszországot

Gyakorlati eredménye nem lesz a lépésnek, ugyanis a hónap elején fogadtak el az orosz parlamentben két olyan törvényt is, ami kimondta, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának nincs joghatósága Oroszország fölött.

Háború Ukrajnában
Friss cikkek a témában

Ukrajna csütörtökön bejelentette, hogy hivatalosan is keresetet nyújtott be Oroszország ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságához, hogy véget vessen „az emberi jogok tömeges és súlyos megsértésének”, amit az orosz haderő csapatai követtek el az ukrajnai háború során – írja a Reuters.

A pályázat inkább szimbolikus, mint gyakorlati célokat szolgál, már csak azért is, mert június 7-én az orosz parlament két olyan törvényjavaslatot is elfogadott, amelyek megszüntetik a bíróság joghatóságát Oroszország fölött.

„A bíróságot felkérik, hogy állapítsa meg, Oroszország az Emberi Jogok Európai Egyezményének legkirívóbb, legsúlyosabb megsértésében bűnös, amely valaha a bíróság elé került, és ítéljen meg egy ehhez hasonlóan példátlan mértékű elégtételt” – áll a közleményben.

A beadvány a háború első, február 24-től április 7-ig tartó időszakára vonatkozik, amikor Oroszország ténylegesen kivonta szárazföldi erőit Kijev és más északi városok környékéről.

Moszkva tagadta Ukrajna és a nyugati kormányok vádjait az emberi jogok megsértéséről a háború alatt.

Az orosz-ukrán háború eseményeit követő hírfolyamunkat alább találja:

Készültségi szakaszban a német energia-veszélyhelyzet, légiriadó volt Kárpátalján - a háború csütörtöki eseményei

Az ukrán elnök a nyugati fegyverszállítások felgyorsítását kérte, elesett két ukrán település, Loskutivka és Rai-Oleksandrivka.

Hirdetés