A férfit szén-monoxid-mérgezéssel vitték kórházba, a mentőcsapat tagja volt, korábban halottnak hitték.
Találtak egy túlélőt a mentőcsapatok a csütörtöki szibériai szénbányarobbanás után – írta meg az AP. A hírügynökség úgy tudja, hogy a régió kormányzója Telegramon közölte: a férfit szén-monoxid–mérgezéssel szállították kórházba.
A pénteken talált túlélő azonban nem bányamunkás, hanem a mentőcsapat egyik olyan tagja, akit korábban halottnak hittek. A szibériai bányarobbanásban a hivatalos információk szerint tizennégyen vesztették életüket. Tizenegy bányászt a mentés első szakaszában holtan találtak, három mentő pedig később vesztette életét, amikor a bánya egyik távoli szakaszában rekedt embereket keresték.
Pénteken újabb holttestek kerültek elő, harmincegy embert a hatóságok továbbra is eltűntként tartanak számon. A bányából eddig összesen 239 embert mentettek ki, a hatóságok az elhunytak számát csütörtök este 52 főre tették, ez csökkent most 51-re.
Súlyos bányarobbanás történt Oroszországban, 52-en haltak meg
A föld alatt rekedt bányászok közül senki sem élte túl az egyik szibériai szánbányában bekövetkezett csütörtöki metánrobbanást és az azt követő tűzvészt, helyi források szerint a Kemerovo környéki Lisztvjazsnaja tárnában 52-en haltak meg, köztük hat bányamentő.
