Világ MTI / hvg.hu 2019. szeptember. 24. 13:40

Boris Johnson elbukta: szerdán újra összeül a brit parlament

Ezt az alsóház elnöke, John Bercow erősítette meg.

Elrendelte a londoni alsóház ülésszakának folytatását a testület elnöke, miután a brit legfelsőbb bíróság keddi végzésében törvénysértőnek mondta ki a parlament ülésszakának lezárását.

A határozatban a legfelsőbb bíróság úgy fogalmazott:

a parlamenti ülésszak nincsen lezárva, tehát jelenleg is tart.

John Bercow, az alsóház elnöke a parlament épülete előtt tartott, rögtönzött keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, utasítást adott a parlament tisztviselőinek arra, hogy tegyék meg az előkészületeket az alsóházi ülésszak folytatására. Az ülés a házelnök bejelentése szerint szerdán folytatódik.

Bercow hangsúlyozta: nem a parlament újbóli összehívásáról van szó, hiszen a legfelsőbb bíróság végzése szerint az ülésszak nem ért véget.

A legfelsőbb bírósági határozat szerint már az uralkodónak az ülésszak lezárására tett indítvány is törvénysértő volt, mivel ésszerű indokok nélkül akadályozta a parlamentet alkotmányos funkcióinak ellátásában.

Az ülésszak lezárását Boris Johnson konzervatív párti miniszterelnök kezdeményezte II. Erzsébet királynőnél. Johnson mindezt lényegében azért tette, hogy a képviselők ne tudjanak olyan törvényt hozni, amely miatt esetleg el kellene halasztani az október 31-én esedékes Brexitet.

Hirdetés