2014. december. 09. 14:53 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 09. 14:55 Világ

Az utolsó francia túszt is kiszabadították

Több mint három év fogság után kiszabadult egy francia túsz Maliban, ezzel az utolsó foglyul ejtett francia állampolgár is hazatérhet – jelentette be Francois Hollande elnök kedden.

"Kiszabadult Serge Lazarevic, az utolsó túszunk. Franciaországnak nincsen több túsza, a világ egyetlen államában sem" – mondta az elnök.

A kiszabadított fogoly úton van Nigerbe. Hollande az afrikai ország államfőjének külön is köszönetet mondott a segítségéért.

A tájékoztatás szerint Lazarevic "viszonylag jó egészségi állapotban" van.

További részleteket nem közöltek, a kiszabadítás körülményei semmit sem tudni.

Lazarevicet 2011-ben rabolta el az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat észak-afrikai szárnya, az Iszlám Maghreb al-Kaidája Maliból.

Maliból a radikális iszlamista fegyveresek nagy részét a francia erők kiűzték a 2013. januárban indított katonai akcióban, amelyhez utóbb több ország is csatlakozott.

Hirdetés