2013. május. 21. 05:36 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 21. 12:19 Világ

Több mint 100 ezer embert ölhetett meg Kony milíciája

Több mint 100 ezer ember meggyilkolásával vádolja az ENSZ a Joseph Kony ugandai hadúr által vezetett hírhedt fegyveres milíciát.

A világszervezet emberi jogi főbiztosa, a dél-afrikai Navi Pillay irodája által helyi idő szerint hétfőn New Yorkban nyilvánosságra hozott jelentés szerint az Úr Ellenállási Hadserege (LRA) az elmúlt negyedszázadban Közép-Afrikában több mint 100 ezer embert gyilkolt meg. 

A jelentést Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár ismertette. A világszervezet vezetője beszámolt arról is, hogy a Kony vezette milícia több tízezer gyermeket rabolt el, számuk 60 és 100 ezer között mozog.

Konyt a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság körözi háborús bűncselekmények, illetve az emberiesség ellen elkövetett bűnök, egyebek között gyilkosságok, nők megerőszakolása, illetve gyermekek katonai kényszersorozása miatt. Feltételezések szerint a hadúr Szudánban rejtőzködik.

Az általa vezetett milíciát ma a világ egyik legbrutálisabb lázadó csoportjaként tartják számon. Jelenleg elsősorban a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Dél-Szudánban, valamint a Közép-afrikai Köztársaságban aktív.

Hirdetés