2011. november. 22. 18:45 MTI Utolsó frissítés: 2011. november. 22. 18:39 Világ

Ma is tagadta a vádakat a volt horvát kormányfő

A pártfinanszírozás terén elkövetett törvénytelenségek ügyében hallgatták ki kedden Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt, aki ezúttal is tagadta az ellene felhozott vádakat - közölte a vizsgálati fogságban lévő politikus ügyvédje.

A szervezett bűnözés elleni ügyészségi hivatal azzal gyanúsítja Sanadert, hogy a Fimi reklámügynökségen keresztül állami vállalatoktól és minisztériumoktól pénzt juttatott a Horvát Demokratikus Közösség kasszájába, amelyből egyebek mellett a párt választási kampányait finanszírozták.

A kérdésre, hogy áthárította-e valakire a felelősséget Sanader, az ügyvéd nemmel válaszolt, mondván, hogy a volt kormányfő csupán saját bűnösségét tagadta.

Az ügyben a nyomozás 18 hónappal ezelőtt kezdődött, és 19 gyanúsított, valamint a Horvát Demokratikus Közösség, mint jogi személy ellen folyik. A vizsgálat miatt a pártnak megtiltották Zágráb központjában lévő épülete eladását, hogy annak értékesítésével lehessen kárpótolni az államot, ha a bíróság elmarasztalja a pártot.

Hirdetés