Világ MTI 2011. szeptember. 30. 15:57

A rendkívüli állapot törvényei ellen tiltakoznak az egyiptomiak

A rendkívüli állapotra vonatkozó, még a Mubarak-rendszerben hozott törvények eltörlését követelték tüntetők pénteken Kairóban és több más egyiptomi városban.

A nevezetes kairói Tahrír téren több ezren gyűltek össze "a forradalom helyreállítása" jelszavával. Az eltörölni kívánt törvények és rendelkezések között van a rendőrségnek túlzott hatalmat biztosító jogszabály, valamint az, amely továbbra is lehetővé teszi civilek elítélését katonai bíróságokon. Tiltakoztak a rendkívüli állapotot még a Mubarak-korszakban bevezető törvény hatályának meghosszabbítása ellen is. Egyes tüntetők pedig a választási törvény ellen emeltek kifogást, mert az szerintük a régi rendszer híveinek kedvez.

A katonai hatóságok figyelmeztették a tüntetések szervezőit, hogy "a legszigorúbban" eljárnak ellenük, ha a megmozdulások veszélyeztetik a fontos intézmények működését, mert ezt fenyegetésnek tekintik a nemzet biztonságára nézve.

AP
Hirdetés