2010. június. 21. 13:41 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 21. 13:26 Világ

"Benned lakik a sátán, és most kiűzöm belőled"

Újabb vádak merültek fel a volt augsburgi püspök, Walter Mixa ellen. Egy tanú szerint a rá bízott gyerekek verése közben az áldozatoknak a többi között azt kiabálta: "Benned lakik a sátán, és most kiűzöm belőled".

A Süddeutsche Zeitung című müncheni lap hétfői értesülése szerint legközelebbi munkatársai a püspöki hivatalából XVI. Benedek pápa által felmentett Mixát azzal gyanúsították, hogy állandó alkoholproblémákkal küszködik, és fiatal papoknak szexuális ajánlatokat tett. A lap szerint ezek a vádak szerepelnek azokban az aktákban is, amelyek alapján a katolikus  egyházfő az augsburgi püspök felmentése mellett döntött, mostanáig azonban nem kerültek nyilvánosságra.

A 69 éves volt püspököt korábban azzal vádolták, hogy a hetvenes években, még egyszerű papként, a rábízott fiatalokat a legdurvább módon bántalmazta. A szexuális bűncselekmények elkövetésének gyanúja akkor is felmerült, az ingolstadti államügyészség azonban ezt a vádat bizonyítékok hiányában ejtette. Mixa a vádak nyomán április végén ajánlotta fel lemondását a pápának, aki azt elfogadta.

Az elsősorban katolikus egyházi személyiségeket érintő, több hónapja tartó németországi botrányok sorában a Mixa-ügy váltotta ki a legnagyobb visszhangot. Az ingolstadi államügyészség szerint egyébként a vizsgálat során megerősítést nyert, hogy a volt püspök annak idején ököllel, bottal és nadrágszíjjal ütötte a rá bízott gyerekeket. Walter Mixa - aki a német katolikus egyház egyik legtekintélyesebb főpapjának számított  - sokáig tagadott, végül azonban beismerte, hogy "elcsattant néhány pofon".

Az állítólagos alkoholizmusra és a szexuális visszaélésekre vonatkozó legújabb vádak a Süddeutsche Zeitung szerint már Mixa püspöki idejére vonatkoznak, és az ügyben újabb lavinát indíthatnak el, a németországi katolikus egyház további hitelvesztését eredményezhetik. Megfigyelők szerint ezt igyekezett megakadályozni Robert Zollitsch freiburgi érsek, a német katolikus püspöki konferencia elnöke, aki a Die Welt című lap hétfői számában közzétett drámai felhívásában a katolikus egyházat sorainak rendezésére, egységre és megbékélésre szólította fel. 

Hétfőn Würzburgban kétnapos ülést kezdett a katolikus püspöki konferencia vezető szerve, az állandó tanács, amely mindenekelőtt az egyházi személyek által elkövetett szexuális bűncselekmények kezelésének, továbbá az ilyen jellegű bűncselekmények jövőbeni megelőzésének irányelveit dolgozza ki.

Hirdetés