2010. május. 25. 15:52
Folk György / Brüsszel
Utolsó frissítés: 2010. május. 25. 15:30
Világ
Elveszett gyerekek vonala: 16 országban még süket a telefon
Az eltűnt gyerekek világnapjának apropóján csalódottságának adott hangot az Európai Bizottság igazságügyi és emberi jogi biztosa amiatt, hogy a huszonhetek közül mindössze tizenegy uniós tagállamban érhető el az eltűnt gyerekek bejelentésére létrehozott 116000-as hívószám.
"Minden gyerek eltűnése tragédia, ezért mindent meg kell tennünk, hogy megelőzzük az ilyen eseteket. A tervek szerint a bárhonnan ingyen tárcsázható 116000-os hívószámot ezért minden tagállamban az eltűnések bejelentésére, a családok és szülők segítésére szeretnénk elérhetővé tenni" - mondta Viviane Reding.
A hívószám és a telefonos szolgáltatás létrehozásáról szóló döntést 2007 februárjában fogadta el a bizottság, és azóta már többször is felszólította a tagállamokat a vonal létrehozására. Az EU új távközlési csomagjának tavaly novemberi elfogadása nyomán a tagállamokra nézve már jogilag is kötelező a 116000-os szám legkésőbb 2011 májusáig történő létrehozása és a szolgáltatás üzemeltetése. Reding azonban a gyerekek kiszolgáltatottsága miatt a hívószám mielőbbi létrehozására szólította fel a tagállamokat.
“A tagországoknak tisztelniük kell jogi kötelezettségeiket és nem csak létre kell hozniuk az eltűnt gyerekek hívószámát, de biztosítaniuk kell azt is, hogy annak létezéséről minél többen tudjanak” - jelentette ki a digitális menetrendért felelős biztos, Neelie Kroes.
Magyarország mellett - amely 2008 júniusa óta működteti a hívószámot - eddig tíz ország (Belgium, Franciaország, Dánia, Görögország, Olaszország, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia és Szlovákia) tett eleget kötelezettségének. A hívószám mellett létrejött egy határokon átnyúló riasztórendszer is a zaklatott, elveszett vagy egyéb módon bajba került gyerekek segítésére, amely eddig nyolc államban állt fel. A valós idejű információkat szolgáltató rendszer létrehozásával még Magyarország is adós.

Shake
MTI
2010. május. 02. 16:30