2008. október. 06. 13:48 MTI Utolsó frissítés: 2008. október. 06. 14:12 Világ

Romániai magyar államtikár éhségsztrájkol

Éhségsztrájkot folytat Haller István romániai államtitkár, tiltakozásul az ellen, hogy a strasbourgi emberjogi bíróság romák kártérítésére vonatkozó jogerős ítéleteit a román kormány csak részlegesen alkalmazta.

Haller az MTI-nek hétfőn elmondta: az egyik ítélet már 2005-ben megszületett, a másik kettő pedig 2007 áprilisában vált jogerőssé, ennek ellenére a kormány még nem teljesítette maradéktalanul a rá háruló kötelezettségeket.

A szóban forgó ítéletekben érintett roma közösség az 1990-es évek elején három erdélyi településen kirobbant etnikai konfliktusban szenvedett károkat, s a közösség számára a kabinetnek egyebek között házakat és infrastruktúrát kell építenie.

Hirdetés