A román hatóságok szerint az oroszok kibertámadásokkal és egy TikTok- kampánnyal igyekeztek helyzetbe hozni a román nyilvánosságban addig nem túl ismert jelöltjüket.
Kibertámadásokkal és egy erős TikTok-kampánnyal próbálták külföldről befolyásolni a román választások eredményét – írja a BBC a romániai hatóságok közleményére hivatkozva.
A belföldi elhárítás arról is tájékoztatott, hogy az akciót egy idegen állam finanszírozta.
Ezt támasztja alá az is, hogy a romániai elnökválasztás első fordulóját az a NATO-kritikus, putyinista szólamokat terjesztő Calin Georgescu nyerte, akiről a megmérettetés előtt egy héttel a TikTokot nem használók többsége még azt sem tudta, hogy a világon van.
A román hírszerzőszolgálatok szerint ez a váratlan siker egy jól szervezett gerillakampány eredménye, amit Georgescu és a támogatói a TikTokon folytattak. Ráadásul a támogatók a kampányt külföldi helyszínekről bonyolították le.
Egy másik hírszerzői beszámoló szerint Romániát ellenséges államként könyvelték el Moszkvában, és az „agresszív, hibrid akciók” egy kiemelten fontos célpontjául jelölték ki.
A fenti információk titkosítását a távozó államfő, Klaus Iohannis oldotta fel szerdán, napokkal a második forduló előtt.
Ezekből kiderül, hogy Georgescut a TikTokon fizetett tartalmakkal népszerűsítették, anélkül, hogy ezekben feltüntették volna, hogy a felhasználók politikai hirdetést látnak. Ezzel nemcsak a TikTok saját szabályzatát, de a román választási törvényt is megsértették.
Georgescu viszont azt állítja, hogy soha nem költött egy fillért sem politikai marketingre, sőt, még azt is tagadja, hogy egyáltalán kampányolt volna. Ezzel szemben a most feloldott dokumentumok bizonyítják, hogy volt legalább egy olyan TikTok-fiók, amely egyetlen hónap alatt 381 ezer dollárt (kb. 150 millió forintot) fizetett ki olyan felhasználóknak, akik hajlandók voltak Georgescut népszerűsíteni.
A román elnökaspiráns most azt állítja, hogy a dokumentumok nyilvánosságra hozatalával akarják megakadályozni a győzelmét.
„Talán ez az első alkalom a világtörténelemben, amikor egy állam próbálja megakadályozni a jelöltet abban, hogy induljon a választásokon” – mondta egy interjúban, illetve azt is hozzátette, hogy a dokumentumokban megnevezett influenszereket és anyagi támogatókat nem ismeri.
Az iratokból az is kiderül, hogy hackerek a választási weboldalakhoz tartozó felhasználói neveket és jelszavakat loptak el, amiket aztán oroszországi kiberbűnözői platformokon hoztak nyilvánosságra.
Oroszország tagadta, hogy megpróbált volna belenyúlni a román választásokba.
A titkosítás feloldása azt is jelenti, hogy nem biztos, hogy megtartják a választások második fordulóját, ugyanis a román ügyészség éppen vizsgálja az iratokat, továbbá több óvást is benyújtottak a román alkotmánybíróságnak az első forduló eredményével kapcsolatban.