Tech hvg.hu 2021. július. 19. 16:03

Videó: Robotok osztják a Zamzam-forrás vizét a mekkai zarándoklaton

A Mekkába érkező zarándokoknak inniuk kell a Zamzam-forrás vizéből, ám a koronavírus-járvány miatt ez sem egy egyszerű feladat.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Az idei esztendőben július 17-én kezdődött el a haddzs, és a muszlim holdnaptár alapján egészen július 22-ig tart majd. A koronavírus-járvány miatt kérdéses volt, hogy milyen óvintézkedések mellett tartják majd meg a mekkai zarándoklatot, ami több szempontból is veszélyt jelenthet a résztvevőkre.

Egyfelől a nagy tömeg miatt nagy az esély rá, hogy a zarándokok megfertőződnek, másfelől pedig további veszélyt jelenthet, hogy inniuk kell a mecset udvarán fakadó Zamzam-forrás vizéből. Hogy legalább ez utóbbi ne jelentsen problémát, a helyszínen robotokat vetettek be.

Az Euronews beszámolója szerint a guruló szerkezeteket úgy alakították ki, hogy a tálcáikon képesek legyenek elszállítani a Zamzam-forrás palackozott vizét. Ennek köszönhetően a zarándokok a járványügyi szabályok betartásával ihatnak a kútból.

A Zamzam-forrás az iszlám egyik legszentebb helye, amihez Mekka megalapítását is kapcsolják.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés