A fejlesztők ígérete szerint május végéig az összes nyertes pályázó új webes megjelenést kap majd.
Komoly segítséget kaphatnak azok az alapítványok és más nonprofit szervezetek, amelyek szeretnének a jelenleginél jobb webes megjelenést maguknak. A Mome Code oktatói nemrég pályázatot hirdettek, a jelentkezők közül kiválasztott szervezeteknek pedig ingyenesen segítenek megvalósítani a kisebb webes projekteket.
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem a szakma képviselőivel még 2015-ben indította el az első alapfokú frontend fejlesztő tanfolyamát, a mostani pályázatuk pedig szorosan kötődik az aktuális kurzushoz, a munkákat ugyanis a hallgatók végzik el. A projektben az asztali és a mobil eszközökön is jól működő egyoldalas honlapokat, vagy néhány egyszerűbb aloldallal rendelkező statikus, keresőbarát honlapot készítenek.
A felhívásra február 24-ig lehet jelentkezni ezen az oldalon, az elbírálás pedig március 11-ig tart. Az elkészült honlapokat május közepén-végén adják majd át a tulajdonosának.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.