Tech hvg.hu 2013. november. 05. 11:01

Ez a gép még könnyebb, mint az iPad Air

Alig került forgalomba az új iPad, az Amazon máris ráindította saját kampányát. Az új Kindle Fire ugyanis még az Apple gépénél is könnyebb.

Nem először fordul elő, hogy az Amazon a táblagépes piacot uraló Apple hirdetéseire reagál. A mostani reakciójuk kifejezetten ötletes, a Kindle Fire HDX táblagépet a “Lightet than Air” szójátékkal hirdetik, ami egyrészt azt jelenti, hogy könnyebb, mint a levegő, másrészt pedig utal arra is, hogy az Amazon tabletje még az Apple új iPadjénél is könnyebb.

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a 469 grammnál valóban sokkal kevesebb 374 grammért cserébe az Amazon Fire HDX-et választók nem 10,1, hanem csak 8,9 colos képernyőjű gépet kapnak – de az összehasonlítás még így is érvényes, hiszen míg a kijelző csak 10 százalékkal kisebb, a súly 20 százalékkal kevesebb.

A 8,9 colos (2560x1660 pixel felbontású) képernyővel, négymagos 2,2 GHz-es processzorral, 8 megapixeles kamerával és a wifi mellé opcionálisan 4G/LTE képességgel felszerelt Amazon Kindle Fire HDX november 19-én jelenik majd meg. A gép egyik érdekessége a kezdő felhasználók számára praktikus Vészhelyzet gomb, mellyel a nap 24 órában kérhető segítség chaten az Amazon egy ügyfélszolgálatosától.

A gép ára 16 GB-os tárhellyel 394 dollárról (kb. 87 ezer forint) indul.

Hirdetés