A Balkán országai – Magyarországhoz hasonlóan – folyamatosan Kelet és Nyugat között ingadoznak: miközben állandó reformokkal próbálnak igazodni a folyamatosan változó európai normákhoz, társadalmukban komoly feszültségek keletkeznek. Az ott zajló folyamatokról csak ritkán kapunk képet a médiából, pedig például a bulgáriai törökök és cigányság helyzetét itthon is érdemes lenne jobban tanulmányozni.
Magyarországon sokan távolinak, minket nem érintő dolgoknak tekintik azokat a folyamatokat, amelyek a balkáni országokban zajlanak. Márpedig érdemes lenne jobban figyelnünk közvetlen szomszédságunkra. A balkáni országok helyzetéről a Bolgár Kulturális Intézetben rendeztek nemrégiben könyvbemutatót; a Didakt Kiadónál megjelent Kompországok, ahol a part szakad… című kötetet ismertették a szerzők.
A Debreceni Egyetem földrajztudósai, Radics Zsolt, Demeter Gábor és kutatótársaik – köztük Katona Péter és Kőszegi Margit - több délkelet-európai állam gazdasági, társadalmi és politikai viszonyait elemezték. Ezek az Ady kifejezésével illetett kompországok – Magyarországhoz hasonlóan – Kelet és Nyugat között ingadoznak. Miközben állandó reformokkal próbálnak igazodni a folyamatosan változó európai normákhoz, társadalmukban komoly feszültségek keletkeznek.
A bulgáriai törökök helyzete
A bulgáriai törökök száma ugyan folyamatosan csökkent a XX. század során, részesedésük a bolgár társadalomban azonban még az ezredfordulón is 9 százalék körüli – írja Kőszegi Margit a tanulmánykötetben. A 2001-es népszámlálás adatai szerint Bulgária népességszáma 7,9 millió volt. Ebből közel egymillió ember, azaz a lakosság 12 százaléka vallotta magát iszlámhívőnek. A muszlimok döntő többségét a török közösségek jelentik. Török etnikumhoz tartozónak a népesség 9,1 százaléka (747 ezer fő) vallotta magát, míg az összlakosság 9,6 százaléka (763 ezer fő) a törököt tekinti anyanyelvének.

Az, hogy Bulgáriában ki számít töröknek, a XX. század során folyamatosan változott, sokszor a kormányzat által preferált ideológiai irányzatnak megfelelően – írja a szerző. A századfordulón még minden iszlámhívőt töröknek neveztek, míg a két világháború között, Törökország létrejötte után igyekeztek csökkenteni számukat a hivatalos statisztikákban, ezért az etnikai kötődésre vonatkozó kérdésnél emelték a válaszlehetőségek számát. Így kerültek elő a Rodope völgyeiben lakó bolgár anyanyelvű, de muzulmán vallású pomákok. (Számukat 170 ezerre becsülik a szakértők.) Amilyen gyorsan feltűntek, olyan gyorsan kimaradtak azonban az összesítésekből, mert ezután az lett a hivatalos álláspont, hogy a pomákok eltévelyedett bolgárok, akiket vissza kell téríteni – hangsúlyozza Kőszegi.
Tovább árnyalja a dolgot, ha figyelembe vesszük Bulgária roma lakosságát is az elemzéskor. Az ő létszámukat Kőszegi nehezen tudja megbecsülni: a hivatalos statisztikák szerint dinamikusan nő a számuk - az 1965-ös népszámláláskor még csupán 149 ezer ember vallotta magát romának Bulgáriában. Jelentős részük török nyelven beszél, ezért ők is szerepet játszanak abban, hogy a török anyanyelvűek száma magasabb, mint a magukat töröknek vallóké. 2001-ben már 371 ezer fő mondta magát romának, ám Kőszegi idéz olyan becsléseket is, miszerint a cigányság tényleges létszáma 500 ezer és 1 millió fő között mozog.
Egyre feszültebb politikai helyzet
Ma a bulgáriai törökök általában a félreeső, elmaradott vidékeken élnek, ahol a kisebb jövedelmet biztosító mezőgazdaságból próbálnak megélni. Számukra a rendszerváltás a teljes létbizonytalanságot hozta el (miután a kommunizmus utolsó éveiben jelentős részüket elüldözték Törökországba egy államilag vezérelt kampány során.)
Mivel a társadalom legkevésbé képzett rétegét alkotják, ezért elhelyezkedésük további problémák forrásává vált. Az ország legjelentősebb etnikai kisebbsége erőteljesen marginalizálódott a rendszerváltás éveiben, miközben számarányukat tekintve jelentős, a politikai életben is döntő tényezőként vannak jelen. Társadalomba való integrálódásuk az egyik kulcsprobléma az ország tovább gazdasági és társadalmi fejlődése szempontjából – véli Kőszegi.

Ugyanakkor egy másik tanulmány szerzői szerint az utóbbi 20 év a bulgáriai törökség történetében sikernek tekinthető. Egeresi Zoltán és Petrus Barbara szerint demográfiai szempontból a nagyfokú kivándorlás ellenére képesek voltak megőrizni arányukat, noha az etnikai terület szétforgácsolódása hosszú távon egyre több töröknek jelent majd diaszpóralétet. A törökség természetes szaporodása is egyre közelebb kerül a bolgár többségéhez, ahogy integrációját tekintve is igen előrehaladott állapotban van, különösen Bulgária északkeleti területein.
Egeresi és Petrus szerint éppen ezért „valószínűsíthető, hogy a ’török veszély’-t egyre inkább a cigánykérdés váltja majd fel. (…) A kisebbségi kérdést is jobbára csak papíron kezelték, a törvényeknek kevés esetben szereztek érvényt”. A páros hangsúlyozza: a politikusok által hangoztatott békés együttélés ingadozni látszik.
"Az utóbbi évek nacionalista előretörésével a kisebbségi probléma újra előtérbe került. A bolgár társadalomban újabb választóvonalak képződnek, melyek ugyan nem fenyegetnek fegyveres konfliktussal, de akadályozzák a két nép békés egymás mellett élését, es újra szegregációs folyamatokat indíthatnak el" - vélik. Az etnikai tematizálás sikerét mutatta szerintük a 2009-es választások végkimenetele. Ennek hatására ugyanis nemcsak a bolgár szélsőséges párt, az Ataka növelte szavazatainak számát, hanem a törökséget képviselő Mozgalom a Jogokért és Szabadságért is.

