Póker: folytatódhat a pereskedés a Full Tilt ügyében
Április végén folytatódott a Clonie Gowen és a Full Tilt Poker online pókerterem tulajdonosai közötti pereskedés.
Az ifjú hölgy azért fordult a bírósághoz, mert állítása szerint korábban az egyik legnagyobb internetes terem tulajdonosai egy százalék tulajdonjogot ígértek neki szóban a Full Tilt képviseletéért. Gowen szerint a szóbeli megállapodást a Full Tilt oldaláról nem teljesítették, sőt, azóta már tagadják is a tulajdonrésszel kapcsolatos üzletet.
A Las Vegas-i bíróság április végén ejtette a vád egy részét, így a jövőben a Full Tilt játékosait ebben az ügyben nem lehet felelősségre vonni. Ugyanakkor a terem tulajdonosai, valamint Howard Lederer ellen továbbra is folyik a bírósági per. Ha Gowen kisasszonynak igazat adnak, az legalább 50 millió dollár kifizetését jelenti az alpereseknek.
A Poker24.hu legfrissebb híre: Antonius már nagyon vezet
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
