Ennek ellenére nem akarta kihagyni a nyári Eb-t, mert az orvosai nem ellenezték, ő pedig nem érezte magát betegnek.
Áprilisban megműtötték Hajdú B. Istvánt, a közmédia kommentátorát, ami miatt két és fél hetet töltött akkor a kórházban, és úgy volt, az Eb-re sem mehet ki közvetíteni. A betegségéről akkor, és azóta sem akart megosztani részleteket, de a gyógyulását illetően úgy fogalmazott: „előre haladok, nem hátra”.
Végül aztán ott volt a nyári kontinensviadalon, most pedig a Népszavának adott interjút, ahol elmondta, mióta tíz éve megoperálták, nem volt baja a szívével. Akkor az döntött elmondása szerint, hogy miután infarktust kapott, egy órán belül a műtőasztalon volt, tavasszal pedig megint jó kezekbe került, noha ismét veszélyben volt az élete. Kitért arra is, hogy végül azért ment ki dolgozni az Eb-re, mert az orvosok nem ellenezték, ő pedig nem érezte azt, hogy beteg lenne.
leleteim jók. Érzetre minden rendben, de csak háromhavonta, a kontrollvizsgálatokon tudom meg, valójában hogy vagyok.
– árulta el Hajdú B., aki az interjúban arról is beszélt még, hogy
- a legjobban hallató gól, amit közvetített, az Szoboszlai Dominik találata volt az Izland elleni Eb-pótselejtezőn,
- pályája csúcsa pedig az lenne, ha a magyar válogatott kijutna a vb-re, ami ha nem jövőre, illetve 2026-ban, akkor legközelebb biztosan összejön szerinte.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
