Az Inter Miamiban állhat újra össze a Messi-Suarez-Neymar csatártrió.
Neymar közölte, hogy csak nyárig marad jelenlegi szaúdi csapatánál, az al-Hilalnál, és szerződése június végi lejártával az Inter Miamiban folytatja pályafutását.
A jó ideje kevésbé a játékával, mint inkább a megnyilatkozásaival jeleskedő támadó tervéről a Sky Sport számolt be. Az észak-amerikai Major League Soccerben (MLS) szereplő együttest főleg azért választaná a 32 éves Neymar, mert ott játszik több, korábbi barcelonai csapattársa, így Lionel Messi, Sergio Busquets, Luis Suárez és Jordi Alba is.
A vissza-visszatérő sérülései miatt az utóbbi két évben alig játszó brazil tavaly augusztusban igazolt 100 millió dollárért az al-Hilalhoz a Paris Saint-Germaintől, ahová 2017-ben szerződött át az FC Barcelonától sportági világrekordot jelentő 222 millió euróért. Neymar a brazil válogatott történetének legeredményesebb futballistája, eddigi 128 fellépésén 79 gólt szerzett.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
