A kajakosoknál Rugonfalvi-Kiss Janka és Birkás Balázs, a kenusoknál pedig Hajdu Jonatán jutott tovább a vasárnapi döntőbe.
A szombat délutáni középfutamok során újabb három magyar egység biztosította a helyét a vasárnapi döntőkben az üzbegisztáni Szamarkandban, az olimpia műsorán nem szereplő számok kajak-kenu világbajnokságán – tudósított az MTI szombat délután. Mindhárom hajó 200 méteren indul.
A kajakosoknál Rugonfalvi-Kiss Janka megnyerte a második fordulós pályáját egyesben, Birkás Balázs pedig második lett, míg a kenusoknál Hajdu Jonatán harmadikként ért célba – ez mindhárom esetben továbbjutást ért.
A vasárnapi zárónapon már csak döntőket rendeznek a vb-n, szám szerint 15-öt, ezek közül 14-ben lesz magyar hajó.
(Borítóképünkön Hajdu Jonatán egy korábbi versenyen).
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
