A párizsi közönségnek az nem tetszett, hogy a belga David Goffin legyőzte francia ellenfelét.
Megtiltották az alkoholfogyasztást a lelátókon a Roland Garros szervezői, miután a belga David Goffin azt állította, hogy egy néző rágógumival leköpte őt keddi mérkőzésén – írja a Eurosport.
Goffin az első fordulóban a francia Giovanni Mpetshi Perricard-ral játszott, a közönség pedig a hazai játékos oldalára állt, és kifütyülte a belgát, aki ennek ellenére megnyerte a találkozót.
„Kezd nevetségessé válni a helyzet. Néhányan inkább azért vannak itt, hogy bajt okozzanak, mint hogy hangulatot teremtsenek” – mondta Goffin a mérkőzés után.
Amelie Mauresmo, a torna igazgatója az eset után közölte, hogy fokozzák a biztonsági intézkedéseket, a bírókat pedig arra utasították, hogy a mérkőzések alatt bánjanak szigorúbban a közönséggel.
A döntés értelmében a nézők továbbra is fogyaszthatnak alkoholt a pályák közötti területeken, csak a lelátókon nem.
(Nyitóképünkön David Goffin látható a keddi mérkőzés után. Fotó: AFP / Benoit Doppagne / Belga Mag)
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
