Tavasszal mindkét ország külön akart indulni, mostanra összeálltak.
Olaszország és Törökország közösen pályázta meg a 2032-es labdarúgó Európa-bajnokság megrendezését – írja a Reuters. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénteki közleménye szerint a két ország nemzeti szövetségei közösen döntöttek a pályázatokról.
Az olaszok tavasszal még azt jelezték, hogy önállóan fognának neki az Eb rendezésének és Törökország is hasonló állásponton volt: ők vagy a 2028-as, vagy a 2032-es Európa-bajnokság megrendezését célozták be, de egyedül.
Az UEFA közölte: együtt dolgoznak a két szövetséggel azon, hogy pályázatuk megfeleljen a hivatalos követelményeknek. Egyelőre azonban még az sem dőlt el, hogy mely országok rendezik a 2028-as Európa-bajnokságot, de valószínű, hogy az ötösfogatként pályázó Anglia, Észak-Írország, Írország, Skócia és Wales fogják elnyerni a rendezvény szervezésének lehetőségét. A két Eb helyszínéről az UEFA várhatóan már idén októberben döntést fog hozni.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
