Nehéz ellenfeleket kapott a magyar labdarúgó-válogatott, amely először szerepel a Nemzetek Ligája legmagasabb osztályában. A csütörtöki sorsoláson kiderült, jövő júniusban és szeptemberben az Eb-győztes Olaszország, valamint Anglia és Németország ellen játszik a nemzeti tizenegy.
Az olaszok elleni meccs Marco Rossi szövetségi kapitány miatt kifejezetten pikánsnak ígérkezik, mert így a szakvezető kétszer is saját hazája ellen irányítja majd a magyar nemzeti együttest. A britek és a németek ismerősnek számítanak: az Eb-ezüstérmes angolokkal idén a világbajnoki selejtezők során, míg a németekkel a nyári Európa-bajnokságon szerepeltek a magyarok azonos négyesben.
Az első négy fordulót június 2. és 14. között rendezik, míg az utolsó két körre szeptember 22. és 27. között kerül sor. Az A divízióból a négy csoportgyőztes a négyes fináléban szerepelhet a végső sikerért, míg a négy csoportutolsó kiesik a másodosztályt jelentő B divízióba.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
