A Ferencváros a lehetséges ellenfelek legnehezebbikével, a svéd bajnokságot megnyert Djurgarden csapatával játszik a Bajnokok Ligájának főtáblájára kerülésért. A sorsolásban viszont az kedvezett a magyar bajnoknak, hogy a két csapat a budapesti Groupama Arénában játssza le a mérkőzést augusztus 18-án vagy 19-én.
A sorsolás során a Ferencváros a lengyel Legia Warszavvával és a skót Celtic csapatával együtt szerepelt a kiemeltek közül, s Djugarden mellett az izlandi bajnok, a KR Reykjavík, illetve az előselejtező torna még nem ismert győztese lehetett volna a magyar csapat ellenfele.
A Djurgarden tavaly 14 év szünet után szerezte meg 12. bajnoki címét, a jelenlegi szezonban 13 forduló után a negyedik helyen áll, és még sosem találkozott magyar ellenféllel az európai porondon.
A Ferencvárosnak négy párharcot kell megnyernie a BL-főtáblára jutáshoz, három nyert meccs az Európa-liga csoportköréhez elég. Tavaly a Ferencvárost a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában állította meg a Dinamo Zagreb.
A kvalifikáció első, egymeccses fordulóját augusztus 18-19-én rendezik, a mérkőzéseket zárt kapuk mögött játsszák le.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
