A kutatócsoport szerint a fertőzött sportolók közül csupán egynél alakult ki védettség, így a többiek újra elkaphatják a kórt.
Öt sportág 290 élsportolójánál 29 pozitív mintát talált a Lacza Zsombor vezette kutatócsoport a Testnevelési Egyetemen (TE).
Az egyetem honlapján megjelent cikk szerint a kutatás kimutatta: az élsportolók az egészségügyi dolgozók után a legveszélyeztetettebb társadalmi csoport Magyarországon, és vélhetően világszerte is.
A fertőzöttek főleg a magyar úszóválogatott koronavírus fertőzésen átesett tagjai közül kerültek ki,
de a birkózó-válogatott, két válogatott kajak-kenus, és egy-egy ismert vívó és kerékpáros is adott pozitív mintát.
A kutatás a TE szerint világviszonylatban is egyedülálló, mert hasonló élsportolói minta alapján nem jelent még meg publikáció a járvány eddig eltelt hónapjai alatt.
Azt is megállapították, hogy 290 vizsgált sportoló 10 százaléka esett át a vírusfertőzésen, ami százszorosan felülmúlja a teljes népességben tapasztalt számot. A cikk szerint általánosan kijelenthető, hogy az élsportolók viszonylag tünetmentesen jutnak túl a fertőzésen, de mindez nem jelenti azt, hogy nem fertőznek. Azt állítják,
a fertőzött sportolók közül csupán egy versenyzőnél alakult ki védettség, így a betegséget az élsportolók jelentős része újra elkaphatja, ami aggodalomra adhat okot.
A vizsgálatról a tanulmányt a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese, Dr. Lacza Zsombor közlésre nyújtja be az egyik legelismertebb orvostudományi folyóiratnak, a Sports Medicine-nek.
(Képünk illusztráció)
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
