A magyar játékos Thiago Monteirót legyőzve jutott a legjobb nyolc közé a Rio de Janeiró-i 1,9 millió dollár (576 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán.
A selejtezőből szerencsés vesztesként főtáblára került magyar teniszező rendkívül rosszul kezdte a Thiago Monteiro elleni mérkőzést, ugyanis bár megnyerte az első játékot, utána brazil ellenfele sorozatban hat gémet söpört be, így 31 perc után máris szettelőnybe került.
A világranglistán jövő héttől pályafutása során először a legjobb százban szereplő Balázs ezt követően lemásolta az első játszma forgatókönyvét, csak fordítva, azaz 0:1 után három brékkel könnyedén a maga javára fordította a szettet.
Harmincöt éve nem történt ilyen a magyar teniszben
Utoljára 1985-ben fordult elő, hogy két magyar teniszező is a legjobb száz között volt a világranglistán.
A továbbjutást eldöntő harmadik felvonásban Balázs 3:2-es vezetéséig mindkét fél megnyerte adogatójátékát, ekkor a magyarnak sikerült fogadóként – ráadásul semmire – nyernie. Ezt követően Balázs 5:3-as vezetésnél már a meccsért szervált, de ha adogatóként nem is, fogadóként utána sikerült lezárnia az 1 óra 52 perces találkozót.
A legjobb nyolc között a világranglistán 133. spanyol Pedro Martínez vár Balázsra.
Eredmények, nyolcaddöntő:
Balázs Attila-Thiago Monteiro (brazil) 1:6, 6:1, 6:4
Martínez (spanyol)-Andújar (spanyol) 6:1, 6:4
Garín (chilei, 3.)-Delbonis (argentin) 6:4, 6:3
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
