Mostanra szinte teljesen elkészült a több mint 160 milliárd forintból épülő stadion.
Szinte az összes szék a helyére került már a Puskás Arénában, amely másfél hónap múlva, november 15-én nyílik meg a Magyarország–Uruguay-mérkőzéssel.
A stadionról most több fotót is közzétettek, a képek a létesítmény saját, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság Facebook-oldalán jelentek meg, és jól látszik rajtuk, hogy áll az építkezés.
Az új létesítmény kivitelezését 150 milliárd forintért nyerte el a Magyar Építő és a ZÁÉV, a költségek azonban már korábban 160 milliárd fölé csúsztak. Augusztus végén kiderült, hogy ugyanez a két cég alakíthat ki egyebek mellett játszóteret és pihenőparkot a stadion szomszédságában további 8 milliárd forintért.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
