Sport hvg.hu 2019. szeptember. 30. 11:12

29 évesen meghalt az Európa-bajnok magyar kajakos

Tóth Róbert szervezetét a rák egyik agresszív fajtája támadta meg.

Elhunyt Tóth Róbert U23-as Európa-bajnok magyar kajakos, a hírt felesége, a korábbi úszó Reményi Diána jelentette be a Facebookon.

Tóth Róbert könnycsatornáját 2017-ben támadta meg a rák egyik ritka, agresszív fajtája, amely miatt később a gerincében és a májában is kialakultak áttétek. Itthon részt vett sugár- és kemoterápiás kezeléseken, ennek köszönhetően a szeme mögötti daganatot sikerült eltüntetni, de a sugárterápia miatt a bal szemére megvakult. Feleségével februárban Houstonba költöztek, hogy a sportoló különleges kezelést kaphasson, szervezete azonban végül feladta a harcot.

Tóth többszörös országos bajnok, az U23-as korosztályban pedig Európa-bajnoki címet szerzett.