Valami megváltozott.
Történelmi sikert aratott Hosszú Katinka, aki a világbajnok lett 400 méter vegyesen a dél-koreai Kvangdzsuban zajló úszó-világbajnokságon. Hosszú sorozatban negyedszer lett világbajnok ebben a számban, összesen ötször nyert, ő az első női úszó, akinek ez sikerült.
Hosszú 4:30:39 perces időt úszott, ezzel nem döntött csúcsot. A döntőben Jakabos Zsuzsanna is úszott, ő a 6. lett.
Hosszú a győzelem után nyilatkozott az M4 sportcsatornának, ahol azt mondta:
nagyon furcsa volt, nem éreztem azt az izgalmat, adrenalint ezen a világbajnokságon, mint a Duna Arénában vagy az olimpián. De aztán rájöttem, hogy ez nagy előny, mert hideg fejjel tudok versenyezni.
Azt mondta, ezt a világbajnokság végére sikerült összeraknia. Győzelme után kétszer is belecsapott a medencébe, a riporter erre is rákérdezett, mire Hosszú azt mondta,
fejben kemény és hosszú volt ez a hét, rengeteget tanult magáról, talán most a legtöbbet.
Még mindig imád versenyezni és örült annak is, hogy Jakabossal együtt úszta a döntőt.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
