Szombaton folytatódik a kvangdzsui vizes világbajnokság úszóprogramja, ráadásul három magyar versenyző is döntőben szerepel. Sztankovics Anna a női 50 méter mell elődöntőjében, a 7-es pályán indult.
Sztankovics ötödikként érkezett, egyéni csúcsot nem sikerült döntenie, időeredménye 31.41 volt.
A második elődöntő után az is kiderült, hogy a magyar úszó végül a 12. helyen zárt összesítésben, azaz nem jutott be a fináléba.
A délután folyamán Burián Katalin és Hosszú Katinka a 200 méter hát fináléjában, míg Milák Kristóf a 100 méter pillangóéban ugrik majd a medencébe. Bohus Richárd szintén elődöntőben lesz érdekelt.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
