Összességével három góllal volt jobb az észak-macedón csapat, nem sikerült Nagy László búcsúmeccse.
Negyedik döntőjét vesztette el a Veszprém kézilabda-csapata, az észak-macedón Vardar Szkopje végül 27-24-re megnyerte a BL-döntőt, ezzel másodszorra BL-győztes. Ezzel Nagy László és Momir Ilic úgy játszotta le utolsó meccsét a magyar csapatban, hogy nem sikerült trófeával búcsúzni.
A csapatkapitány Nagy László szerint óriási lehetőséget szalasztott el a Telekom Veszprém: "Óriási csalódottság van bennem. Az első félidő borzalmas volt, a kapusainknak nem tudtunk segíteni, utána pedig nem tudtunk kijönni belőle. Pedig az ellenfelünk semmi mást nem csinált, csak azt, amire számítottunk, nagy meglepetés nem ért bennünket" - nyilatkozta a jobbátlövő.
Nagy László válla szombaton, a lengyel Vive Kielce elleni győztes elődöntőben megsérült, ezért a megszokottnál jóval kevesebbet tudott játszani a fináléban, és támadásban, valamint védekezésben is nagyon hiányzott a csapatból. "Ilyenkor nem számít a fájdalom, örülök, hogy sikerült játszanom, de keserű szájízzel hagytam el a pályát" - mondta a Barcelona színeiben kétszeres BL-győztes kézilabdázó, aki pályafutása utolsó mérkőzését játszotta.
"Új ciklus előtt állunk, de nagyon bízom benne, hogy David Davis marad a vezetőedző, mert október óta emberfeletti teljesítményt nyújtott a csapat és ő is. Meggyőződésem, hogy ugyanezen az úton kell továbbhaladnunk" - hangsúlyozta Nagy László, aki a klub sportigazgatójaként folytatja karrierjét.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
