Nyilatkozott is, és megköszönte, hogy ennyien aggódtak érte.
Kijöhetett a kórházból Iker Casillas múlt heti szívrohama után – írja a Daily Mail.
A spanyol focista május elsején egy edzésen kapott szívrohamot, az orvosok szerint szerencséje volt, hogy azonnal felismerték, hogy mi a baj.
Casillas a portói kórházban szívkatéterezésen esett át, majd egy úgynevezett sztentet ültettek be a szervezetébe.
Hétfőn a kórházból távozóban a focista feleségével az oldalán tartott sajtótájékoztatót, ahol azt mondta: "Hálás vagyok, és nagy szerencsém volt. Nagyon megható, hogy ennyien szorítottak nekem, annyi biztos, hogy most néhány hét vagy hónap pihenő következik."

A 37 éves játékos egyelőre nem kívánt a jövőjéről nyilatkozni, de a szezon hátralévő részében már nem lép pályára.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
