Az ausztriai Seefeldben zajló északisí-világbajnokságon csaptak le.
Az osztrák rendőrség közlése szerint az összehangolt akció egy német bűnözői csoport ellen irányult, amely évek óta a vérdoppinghoz szükséges szerekkel és eszközökkel látta el a versenyzőket. A német hatóságokkal együttműködve összesen kilenc gyanúsítottat vettek őrizetbe, köztük Németországban a központi figurának tartott 40 éves sportorvost is.
Az öt sportoló között két-két osztrák és észt, valamint egy kazah versenyző van. Az osztrák szövetség azt nyilvánosságra hozta, hogy a két érintett versenyzője az egyaránt 26 esztendős Max Hauke és Dominik Baldauf sífutók, akik nem is álltak rajthoz a szerdai klasszikus stílusú 15 kilométeres versenyen.
Érdekesség, hogy a szerdai számban további három nevezett nem indult: a kazah Alekszej Poltoranyin, továbbá az észt Andreas Veerpalu és Karel Tammjarv.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
