A kapus öt év után visszatér a Szegedhez, ahová három évre köteleződött el.
Beigazolódtak a pletykák, Mikler Roland, a Telekom Veszprém válogatott kapusa jövő nyáron visszatér a MOL-Pick Szeged kézilabdacsapatához. A Tisza-parti klub honlapjának szerdai híre szerint a 34 éves hálóőr három évre szóló szerződést kötött.
A játékos jelenlegi megállapodása nyáron jár le Veszprémben.
A dunaújvárosi születésű kapus 2010 és 2014 között már játszott Szegeden – EHF Kupát nyert a gárdával –, onnan igazolt mostani csapatához, amellyel a bajnokságot háromszor, a Magyar Kupát négyszer, a SEHA Ligát kétszer nyerte meg, és kétszer szerepelt a Bajnokok Ligája döntőjében.
A bajnoki címvédő Szeged jelenlegi kapusai közül az idén nyáron éppen Veszprémből igazolt horvát Mirko Alilovic szerződése 2021-ig szól. A Szeged honlapja szerint a 2019-2020-as szezonban Alilovic, Mikler és Nagy Martin alkotja majd a csapat kapuskeretét.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
