A volt birkózó egy hotelben ütött meg valakit vasárnap.
Nyomoz a rendőrség Deák Bárdos Mihály Eb-győztes, hatszoros vb-ezüstérmes volt birkózóval szemben, aki a Bors információi szerint vasárnap egy berekfürdői hotelben összeszólalkozott egy szolgálaton kívüli hivatalos személlyel, a 43 éves Deák Bárdos pedig végül megütötte vitapartnerét.
A rendőrség a lappal azt közölte, hogy a karcagi kapitányság testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárásban vizsgálja az eset körülményeit.
Deák Bárdos nem cáfolta a Bors értesüléseit, de nem kívánt nyilatkozni.
Deák Bárdost korábban garázdaság vétsége miatt 2009-ben egyéves próbára bocsátás büntetésre ítélték, mert egy lakótelepen konfliktusba keveredett két idősebb emberrel, miután kutyája kiharapta az ott játszadozó gyerek labdáját. A volt birkózó akkor az egyik férfit megrúgta, a másik férfit a kutyája harapta meg.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
