Az idén döntős Liverpool meglepetésre 2-0-ra kikapott a Crvena zvezda vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.
A belgrádi csapat a duplázó Milan Pavkov vezérletével hajtotta végre a bravúrt, amely idei első BL-sikerét jelentette. A Mersey-parti csapat, amely mostani kudarcával elvesztheti éllovas pozícióját a négyesben, ezt megelőző 11 csoportmeccséből csak egyszer maradt alul.
Az AS Monaco sorozatban 15. tétmérkőzésén maradt nyeretlen, mivel saját közönsége előtt 4-0-ra kikapott az FC Brugestől. A belga csapat az első félidőben 12 perc alatt szerzett három góljával eldöntötte az összecsapást. A hercegségbeliek –akik rendkívül nehéz helyzetbe kerültek vereségükkel – idénybeli egyetlen győzelmüket augusztus 11-én aratták.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
