Egy Tarnamérai védő durva becsúszása után elszabadultak a vámosgyörkiek indulatai, játékostársukat, a bírót és a rendezőt is bántalmazták.
Komoly tettlegességbe torkollott a hevesi megye II.-es futballbajnokság vasárnapi Tarnaméra–Vámosgyörk-mérkőzése, írja a heol.hu. A meccs 78. percében 2–1-re vezetett a hazai csapat, amikor a tarnaméraiak védője, B. Balázs becsúszva szerelni próbálta a vámosgyörki E. Mihályt. A mozdulat nem volt szabályos, ezért a játékvezető szabadrúgást ítélt. Innentől jött a durvulás.
Miközben a helytelenül szerelő játékos fel akart állni ugyanis, a becsúszást elszenvedő játékos hátulról elkapta és fojtogatni kezdte őt. Ezt a bíró többszöri felszólítására sem hagyta abba, a játékvezetőnek kellett felfeszítenie a fojtogató kezét a sértett nyakáról. Az áldozat a fojtogatás után vért köpött. Ezután a támadó a játékvezetőt is arcul csapta, majd megütötte az időközben a pályára érkező főrendezőt is.
E. Mihály ekkor átugrott a sportlétesítményt határoló vadhálón, és elmenekült. Később azonban sikerült rávenni, hogy vonuljon be az öltözőépületbe. A balhé azonban ezután is folytatódott, a másik rendezőt egy másik vámosgyörki játékos, E. Krisztián kezdte ütlegelni, a játéktéren és azon kívül egyaránt. A játékvezető a becsúszónak és a két verekedőnek is piros lapot adott, majd félbeszakította a mérkőzést, de itt már a hatóságok is beavatkoztak.
A járőrök a helyszínre siettek és intézkedtek, a mentők pedig kórházba szállították B. Balázst, aki az orvosi vélemény szerint rosszabbul is járhatott volna, ha megpróbálja magát kiszabadítani a fojtásból.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
