Milan és a Juve cseréltek egyet, Higuaín egymillió euróval keres többet, mint a Juvénél.
A brutális bevásárlást csapó Juventus bejelentette 18 millió euróért (5,8 milliárd forintért) egy évre kölcsönadta a 30 éves Higuaínt az AC Milannak, amely ha fizet jövőre még 36 millió eurót, teljesen megszerezheti az argentint. Higuaín egymillióval fog többet keresni, mint a Juventusban, ped A Milanból pedig az sem volt kevés: 8 millió euró, nettóban. Bonucci érkezik Torinóba, öt évre szerződtek a felek. A klasszis védő egy csereügylet keretében tért vissza korábbi együtteséhez, mivel a Milan a szintén olasz válogatott védőt, a 24 éves Mattia Caldarát szerezte meg a Juventustól. A milánói klub tájékoztatása szerint a 24 éves középhátvéd öt évre kötelezte el magát.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
