A címvédő DVTK Jegesmedvék az Erste Liga fináléjának negyedik mérkőzésén egygólos hátrányból fordítva 4-1-re legyőzte a MAC Budapestet.
Az előző három találkozót a MAC nyerte, így azzal a tudattal utazhatott Miskolcra az együttes, hogy ha diadalmaskodik, megnyeri az Erste Ligát.
Nagy iramban és feszült hangulattal indult a találkozó, amelynek első húsz percében mindkét csapat inkább a védekezésre koncentrált. Így sem a középszakaszgyőztes MAC, sem az alapszakaszt élen záró DVTK nem talált be, bár utóbbi kapuvasig jutott.
A második harmadban aztán "megtört a jég": előbb a vendégektől Tomas Klempa lopott korongot, s használta ki ziccerét, majd egyenlítettek a hazaiak Rasmus Kulmala révén. Sőt, a kétmeccses eltiltásából visszatért Magosi Bálint emberhátrányban a vezetést is megszerezte a miskolciaknak.
A magas tempójú záró felvonásban őrizte előnyét a címvédő, sőt, az utolsó percben Galanisz Nikandrosz üreskapus góljával, majd Peter Sakaris találatával bebiztosította sikerét.
A MAC a legutóbbi hat egymás elleni összecsapást megnyerte, ezt a szériát zárta le a DVTK. Egyúttal megakadályozta a söprésben a fővárosi együttest, amely szombaton hazai pályán szerezheti meg története első bajnoki címét.
A döntő további programja:
szombat, 19.00: MAC Budapest-DVTK Jegesmedvék
április 2., hétfő, 20.00: DVTK Jegesmedvék-MAC Budapest (ha szükséges)
április 5., csütörtök, 20.00: MAC Budapest-DVTK Jegesmedvék (ha szükséges)
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
