A sportoló a magyar atlétika első világbajnoki címét szerezte meg a birminghami fedettpályás vb-n.
A békéscsabai sportoló a harmadik sorozatban 19,48 méteres magyar rekorddal vette át a vezetést, de a hatodik kísérletére még ennél is nagyobbat, 19,62-t dobott, amivel 29 centit javított eddigi legjobbján. Ez új országos csúcs, aráadásul az idei év legjobb eredménye.

A riói olimpián harmadik, a tavalyi, londoni szabadtéri vb-n második helyezett, kétszeres fedett Eb-győztes Márton a magyar atlétika ötödik érmét nyerte fedett vb-n, előzőleg egy ezüst és három bronz volt a mérleg.
"A harmadik dobásnál kicsit aggódtam, úgy éreztem, hogy túlságosan is jobb szektorba ment, izgultam, nehogy beakadjon a hálóba, de szerencsére jó helyre érkezett. Az utolsó lökést egyelőre magam sem tudom, hogy sikerült összehozni. Amikor bementem a körbe, remegtek a lábaim, már tudtam, hogy én vagyok a világbajnok, de mégis próbáltam még nagyobbat dobni" - értékelt az M4 Sportnak a verseny után a friss világbajnok.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
